Egy gyönygyfűzéssel és előadással megemlékeztünk a nemzeti gyásznapunkon, az aradi vértanúkról.

A mai nap ismét különleges volt a ZHUKi életében, hiszen elindítottunk egy új programsorozatot. Ennek keretében egy külön teremben felnőtteknek szóló történelmi előadás zajlott, miközben a kisebbek a tornateremben különféle játékokkal foglalhatták el magukat, természetesen felnőtt felügyelet mellett. Az érdeklődő gyerekek már az előadás alatt elkezdhettek gyöngyöt fűzni, amelybe az előadás után a felnőttek is bekapcsolódtak. A mai gyöngyfűzés témája a gyöngyfa, kisegér és a krokodil volt.

Az előadás ezúttal különösen aktuális volt, mivel az aradi vértanúkra emlékeztünk. Tatosné Dr. Fekete Krisztina nem a hagyományos tankönyvi megközelítéssel vezette be a hallgatóságot ebbe a szomorú történelmi eseménybe, hanem számos kevésbé ismert érdekességgel tarkította az előadást.

Rövid összefoglaló az eseményről:

Végig kísértük a budapesti születésü Fischhof Adolf (1816-1893) életútját, aki Bécsben 1845-ben doktorált, a Herrengasse 13. sz. alatt hallotta Kossuth beszédét, és a bécsi forradalom kitörésében is részt vett. Megismerhettük gróf Csány László kormánybiztos és gróf Batthyány Lajos közreműködését, mellyel leleplezték Jellasics horvát bán és Latour osztrák császári hadügyminiszter ármánykodását. Megtudtuk, hogy milyen katonai fölénnyel szemben tették le fegyvereiket a Szőlősi mezőn (Világos mellet), a magyar haderők. Milyen nagy számú megtorlás vette kezdetét 1849 januárjától, melynek végkifejlete volt az októberben végrehajtott nagy számú (közel 160 fős) kivégzés. Hallhattunk a Habsburg családot sújtó átok legendájáról és Kazinczy Lajos, Rózsa Sándor ítéletéről is. A hadbírósági eljárás alá nem vont, és majd 100 évig élt Görgei Artúr után megtudhattuk, hogy a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzik még ma is, Batthyány Lajos kivégzésekor viselt mellényét. Végül hallhattuk a Turin-ban 1890. September 20-án, a magyar történelem során először rögzített hangfelvétel szövegének pár sorát, melyet október 6-án a pesti közönség, a Vigadó első emeleti termében felállított Edison-féle fonográf hengerről hallhatott.

Köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttetek! A mai előadásra már teljesen megtelt a kis terem, így lassan nagyobbra lesz szükségünk. Hálás köszönet jár Andinak, Annamarinak és Petinek a gyöngyfűzésben nyújtott segítségért, valamint külön köszönet Tatosné Dr. Fekete Krisztinának a sok utánajárásért és a rengeteg munkáért, amit ebbe az előadásba fektetett.

Köszönjük, hogy vagytok nekünk! Így igazán öröm szervezni a változatosabbnál változatosabb programokat!

Üdvözlettel,

a ZHUKi-k

Zoltán Fehér

Zoltán Fehér

Én vezetem a neuhausi Második Hazánk ("Zwoate Hoamat") Magyar Kulturális Egyesületet. ------------------------------------- Ich bin der Vorsitzende von der Zwoate Hoamat Ungarischer Kultiurverein e.V.

Das könnte dich auch interessieren …

Schreibe einen Kommentar

Deine E-Mail-Adresse wird nicht veröffentlicht. Erforderliche Felder sind mit * markiert